Novellat konnyu irni. Minya ba ram kacsint, huncutul mosolyog, latom, hogy mar megint nem bir az eszevel. Csakugyan kezdi a csinytevest, mit csak le kell irni, s kesz a novella. De magamrol, az eletemrol, onvallomast, oneletrajzfelet…Valamikor szinesznek es szinmuironak keszultem, a nepszinmu ujjateremteserol is almodoztam. Asztalfiokomban halommal all a sok regi, felben maradt „mualkotas”…Aztan pap lettem, kalomista pap.Aztan haboru jott, mikor a muzsak hallgatnak. Ugy tudtam, hogy az enyem is vegleg elhallgatott. Hanem egyszer, jo kesore megis megszallott az ordog.Az erdelyi irok vonata mar biztos sineken jart, sot rekordok fele haladt, mikor egy felteteles megallonal en is felultem a harmadik osztalyra, s mint hivatlan vendeghez illett, meghuzodtam a leghatulso ajto mogott. Lelkuk rajta, akik ott is eszrevettek.Legfokeppen Weiss Sandort okolom, aki akkoriban a Keleti Ujsag foszerkesztoje volt, Szasz Endrevel elvegyesen, mert ok adtak a sipot a szamba.(Keson jott utas – 1931)