– Mondj egy meset a szajaddal – kerlelt Markus este, amikor mar lejart a meseolvasas, es az utolso osszebujas volt eppen soron, mielott mindenki aztan jol bevackolodna a helyere.– Jo – feleltem.– De ne betus mese legyen.– Nem lesz betus mese – igertem –, hanem piros kisbuszos mese lesz.Mi tortenik akkor, amikor nem konyvbol olvas a felnott a kicsinek, hanem a szajaval mondja a meset? Jelenlet tortenik, sokkal intenzivebben, mint olvasaskor. Szivtol szivig, szemtol szemig, szajtol fulig kapcsolodunk. A kozos, varazslatos pillanatokbol, a sok-sok, elalvas elotti, uton-utfelen elmeselt, rogtonzott mesekbol volt, amit sikerult leirnom, es van, ami belenk epulve, minket epito elemekkent el tovabb. A hosszu evek soran lejegyzett mesekbol gyujtottunk ossze egy kotetre valot. Idonkent nagyon szemelyes, maskor egyetemes a hang, de bizom benne, hogy akkor is, amikor szemelyes, mindenki megtalalja benne az egyetemesen emberit, igy a ra is ervenyeset, es akkor is, amikor egyetemes, egyenkent erinti meg a meset olvaso, hallgato szivet. Akar inspiraciokent is szolgalhat ez a konyv, hogy mondj egy meset a szajaddal, vagy hallgass egy meset a sziveddel.